Chriswell

Vannak az olyan emberek, mint én. Meg vannak a másmilyenek. Ez eddig követhető. Jól. A magafajta ember ismertetőjele a buddhatermészet, a mérhetetlen nyugodtság és pozitívság. Ezt sokmindennal fent lehet tartani, például ha nyűgösen kelek egy szúnyog miatt, meditálok. Ha zaklatottá válnék mert például megmagyarázhatatlan embertelenséggel vagy divatbutasággal találkozom? Kiüresítem az agyam és törekszem a jóra.

Ugyanakkor sajna a magamfajtáknál s néha bejátszik szenvedés. Mert ugye szenvedés az van. Lennie kell, hogy tudjuk, hogy mi a nem szenvedés és az öröm. Na, ilyen volt a tegnapi napom. Az volt a probléma, hogy szépen lassan egyre közelebb engedtem magamhoz a frusztrációt. Egyre töbet foglalkoztam a melóhelyem kantinjában található billegős asztallal, a semmi nyitottságot nem mutató kockákkal, a logikátlan határidőkkel, majd a kurvadrága bevásárlással, ki nem fizetett számlákkal, átverős bolti eladókkal... és hopp már azon is vettem észre magam, hogy csúnyán nézek azokra akik nagy szatyraim láttán mégis fellöknek, beállnak elém a sorba... elkezdtem gyűlölni azt az embert, aki miatt nem tudtam csak telitorokból üvöltve beszélni a húgommal a szimplában... szóval jött a szar csőstül.

Majd este, otthon leültem és végiggondoltam, hogy melyik élethelyzetben vagy szituációban kinek a problémáját tettem magamévá. Milyen hülyeségeket vonzottam is be csak azért mert éppen nem volt kedvem vagy időm szép dolgokkal kitömni a tudatom. Mindegy. Este meditáltam. Elnézést kértem mindenkitől aki felé negatívan fordultam, megköszöntem azt a képességet, hogy képes vagyok különbséget tenni valós, kivetített és átvett problémák között. Megnyugodtam, jól aludtam.

Az van tehát, hogy vannak az emberi vágyak és van a karma. Az univerzum meg olykor abszurd humorral teszi a dolgát. Vagyis amire vágyunk és amit tennünk kell az pont ellentétes. Viszont ha nem tesszük amit kell, akkor nincs csoki. Ha azt tesszük amit kell: megérdelemjük a csokit. Pont, mint oviban. Az önrendelkezés illúzió és az utolsó illúzió, hogy nincsenek illúziók.

Na az úgy, hogy az ember eltökél valamit és az nem jön be. Ilyenkor vállat von. És hagyja az egészet. Alszik rá. Majd megpróbálja újból. De ha mondjuk 2-szer, 3-szor nem jön be, akkor keres mást amivel elbaszhatná a kedvét. Mondjuk nekem tegnap este valahogy nem jött be a meditáció. Nagyon ritkán fordul elő az ilyen, de aludtam rá eggyet és reggel a buszon megoldottam.

Aztán vannak rajtam kívül még emberek akiknek nem jön be valami. De mégsem hagyják abba azt ami nem jön be, eröltetik. És az mindenképp becsülendő, hogy nem töri kedvük, az viszont nem igazán tolerálható, hogy miután saját környezetüket is jól szétbaszták, nos azután sem hagyják abba. Ilyen a magyar kormány. Konfrontálódnak mindenkivel, elintézik, hogy pénzért leköpjenek minket külföldön, mint egy ócska kurvát, de ráadásul még a pénzt sem bassza senki az ágyra miután beleélvezett az arcunkba. Ez nem szopás. Ez valami hatalmas faszság.

Aztán ott van ez a Caramel gyerek meg az ex nője, akik valami oknál fogva mindennap elmondják a médiában, hogy nem reklámfogás a szakításuk, de hamarosan kijönnek új klippekkel meg lemezzel. Ugyanígy a Bereczkiék, meg a Norbiék... más-más múfaj, ugyanaz a szar duma. Ez meg nekem nem jön be.

Mi következik ebből? Hát, hogy probléma, mint műfaj létezik. Logikusan azért létezik, hogy kedvünk szegje, a kedvünk meg logikusan azért, hogy ne túllépjen, hanem megoldja a problémát. Problémát látványos szenvedések nélkül megoldani nem hírérték, hírérték nélkül élni meg nem pénz. Pénz nélkül meg csak a hülye él, főleg ha vannak nem szenvedő, problémamegoldó emberek a földön. Mert ha vannak, akkor van annyi tartalák a materiális világban, hogy működhet a szabadrablás. Max felbaszunk vele egykét jámbor embert. De ugye a birka nem harap és nem ugat.

Saját példámból tanulva sajnos megállapíthatom, hogy az eltávolodás a leghumánusabb és leegészségesebb út. Merthogy kezdődik az az oda nem figyeléssel, a leszaromsággal, majd a materiális világ idegesítő faszságait kizárod az életedből és a fókusz helyett főzöl, a hírek helyett meditálsz. De sajnos az utcán való sétálás helyett a legelő nélkül maradt, lenyírt birka nem haladhat hatalmas autóval, hogy kizárja az utca elégedlenségét, figyelemhajhász szenvedését és divatosan propagált gyengeségét. Már csak azért sem mert az utcán boldogan és problémamegoldó attitűddel rendelkező kiegyensúlyozott ember prédája az empátiavámpír és álgyengeségben elkényelmesedett embereknek.

Ilyenkor jön az elvonulás. Mikor az ember fia, vidéken, kis, természetes közösségben keresi jövőjét és tudatosan távolodik földhözragadt emberektől. Természetesen nyitva marad az út és aki őszinte segítséget és problémamegoldás módjára releváns tanácsokat kér a felé nyitottnak kell maradni. De határozottan el kell távolodni az egójukat a te empátiáddal tápláló, úgynevezett "megúszós" emberektől. Ebben segít, ha a lelkiismeretedet a karmád elfogadásával balanszírozod.

Igen jó a cím a mi? Tanítják, hogy figyelemfelkeltő címet és botrányos leadet kell írni, hogy a sok negatív és megbotránkoztató írás mellett a miénket is elolvassák, legalább félig. Kell bele tenni kiskutyát, meg halott kiscicát és gyereket, őrült baltás cigány gyilkost és nyugdíjast, aki celebet ölt. Itt ilyen nincs. Viszlát.

Viszont örömmel számolhatok be arról, hogy megtartottam életem első irányított meditációs gyakorlatát. A visszajelzések alapján igen nagy sikerrel. Természetesen szokatlan, de nagyon kellemes élmény volt, hogy miközben tapasztalom a saját utazásom, beszélek róla és folyamatosan tartom a kapcsolatot a többiekkel. Furcsa volt érezni, hogy voltak akiknek lassabban jöttek képek és voltak akik picit belemódosítottak a látványba, viszont az érzelmi töltet mindenkinél azonos volt. Legalábbis így éreztem. Ezen felbuzdulva lesz még ilyen sok. Merthogy állítólag a karmám is olyan, hogy meditatívan tudok segíteni az embereknek.De ez hosszabb sztori. Előző életekhez köthető skill.

Ugyanakkor megyek megint tetkóztatni. Ez el van döntve mint a Sztálin-szobor. Kapok egy szép totemállatot a jobb bicepszemre. Egyfelől mert szép, mert spirituális és mert rám vall, másfelől, mert izé... szeretem a tetoválásokat na. Aztán lesz egy OM MANI PADME HUM felirat is, persze szanszkritül a csuklómon... remélhetőleg egyidőben a totemmel.

Viszont nagy öröm: ehetek húst. Viszont nagy változás: nem különösebben kívánom a húst. Persze megeszem meg minden és nem túrom ki az ételből, de nem motivál, hogy húscentrikus dolgokkal tömjem az arcom. Ez tök furi, de jó érzés. Mellesleg meg ma ittam marcipános fekete teát. Finom volt igen. :)

Na akkor a kábszer téma, mert sokan csak ezért nyitották meg a bejegyzést. Egy tegnapi élő adásos kérdésre reagálva: igen a kábítószer jó. Ha nem lenne az akkor mindenki tök idióta, hülye és retardációs tüneteggyütteseket mutató balfasz lenne aki szívja, lövi vagy nyeli. Ugyanakkor mégsem annyira jó. Mámint nem annyira jó mint a színtiszta, világmindenségből áradó tapasztalás, szeretet és feltétlen boldogság megélése. Ezt az állapotot jellemzően meditáció során érhetjük el. Tiszta, vagyis semmi félelem, semmi frusztráció és semmi idegen, kontrollálhatatlan tudatmódosítás nincs a rendszerben. A cucc könnyen elrepít, de sajnos azok a tapasztalások nem valósak és sajnos nem adnak iránymutatást és válaszokat, pusztán jobb kedved lesz tőlük. Ez mondjuk egy partyban, csajozáskor jó, hisz oldja a gátlásokat, de spirituális fejlődési szempontból időpocsékolás. Olyan mint a maszturbálás. Nem vagyok kábítószer-ellenes, bár a szintetikus cuccoknak sok értelme aztán végképp nincs a természetes cumesz meg gyors maszti, de ha megtanultok szexelni és rendszeresen csináljátok le is jöhettek a cuccról, mint a lélek a húsról. (költői kép, nem terminátor)

Azon gondolkodom, hogy szimplán "agyfasznak" kéne hívnom azt, mikor olyan dolgokról írok, amik senkit sem érdekelnek. Ugyanakkor ez az agyfasz kifejezés olyan nagyonnagyon nem indokoltan ismert emberek szájából szokott folyni, akikben hitvallásom miatt kénytelen vagyok valami pozitívumot keresni. Akire én gondolok azzal a pozitív tulajdonsággal bír például, hogy nem egy városban lakunk. Na mindegy, nem kedvelem ezt a kifejezést.

Viszont az az alapelv, hogy mindenben keressünk valami jót és a többi aspektust felejtsük el, nehéz de nyugtatóan hat. Így persze sok kávé vagy pránajana gyakorlat kell, hogy ne bucizza le az ember az asztalt a félmeditatív állapotában. Más sztori. Például abban nehéz pozitívumot találni hogy 3 szúnyogból leütöttem négyet az éjjel és mégis zümmögött valami a fülemben ami miatt nem tudtam aludni. Persze abban is nehéz, hogy ilyen állapotban kell jógára menni. Ismeretlen mantrát énekelni. Viszont a nagy izzadásban és lehetetlen pózok közepette észrevenni, hogy az egyik legnehezebb pózt meg tudom csinálni, na az már döfi.

Szintén sajnos nehezen találok pozitív tulajdonságot a tumblr társadalom tagjaiban. Az egy olyan mikroblog amit jellemzően és sikeresen amúgy ismert és elismert szakik vezetnek anonim módon sok követővel. Aztán persze vannak az ambiciózusabbak akik kevésbbé ismertek ezért kevésbbé kívánnak anonímak maradni és ezzel szétbasszák az egészet... celebekkel készített közös fotókat pózolgatnak, deviáns de sok pénzt igénylő hobbiaikat és gasztrokultúrájukat mutogatják és keményen hőbörögnek ha ennek hatására egy-két ember úgy dönt nem követi továbbá őket.

Sértődött kislányok, akik megkérdezik, hogy "ugye milyen csini a ruhám, mert nagyon drága?" és ha nem azt hallják, hogy "jajj de csini, és annyira irigy vagyok rád és én meg tök szánalmas vagyok mert apu nem vette meg nekem, de annyira hálás vagyok, hogy a barátod lehetek és nyalhatom a segged" na akkor megy a hiszti. Ezzel persze semmi baj nincs, mindenki úgy szoppant boldogságot az életébe ahogy szeretne, max nem vagyok hozzá jó áldozat. De ha ezek miatt általánosítjuk a weben magát mutogató, nevét, arcát és gondolatait megosztó embereket, akkor ott gáz lehet.

Könyen hiheti a mezei júzer, hogy akinek a nevét, arcát vagy gondolatát látja a neten az magamutogató fasz, aki így úgy próbálja kivívni apja figyelmét és tiszteletét, hogy női ruhába bújik és úgy viselkedik mint egy picsa. Képletesen persze. Szóval az ilyen ember minimum sérült, de valami komoly lelki sérülése van. És emiatt van a másik csoport, a névtelenek, arctalanok. Ők is véleményt fejtenek ki. Lófaszt. Ők csak gyűlölködnek. Mindent fikáznak, mindenhez van egy rossz szavuk. Előbb kötnek bele mindenbe minthogy megértenék amire reagálnak. Trollok.

Ebből következik, hogy egyik szélsőség nincs a másik szélsőség nélkül. Ha nincs értelmetlen hisztizés és "agyfaszkodás", nincs is miben hibát találni. Utópia. Elég szopó, mert akkor maradnak a filozófusok, a könyvek, biblia... egyfelől azokat mind el kéne olvasni, el kéne hinni nincs mindenkinek joga sőt, senkinek sem kötelessége azokat fellengzősen hírdetni, ha valakinek nem tetszik a marketing, azon megsértődni... a megsértődést utcakővel ledobálni és lebuzizni. Mi marad hát egy utópiában? Mindenki elfoglalja méltó helyét? Ki dönti el kinek hol a helye? Ki hiszi ezt el neki? Ki nem találja ki, hogy ő a király, ki nem posztolja, ki nem fikázza, ki nem sértődik meg...? Nihill, de ugye az faszság, mert a fű is rohadtul unatkozna, ha valkik nem nyirogatnák le mindig és azon nem tudna anyázni és a fák nem röhögnék ki.

Talán ez a természet rendje, talán ki szelet vet vihart arat. Talán működik a nem ártás elve...

Minden napra jut egy versus sztori amin agyalhatok. Úgy megy ez, hogy felkelek mert a macska akit manapság csak gyrosnak hívok, sorsát illetően. Nyalogatja az orrom vagy a fülem. Egyszer a lábamat is nyalogatta, de aztán a gyorsulás következtében még a levegőben meggondolta magát és többet már nem. Na mindegy. Felkelek, kitotyogok a konyhába, kaja a mocsoknak és kaja a papának. Tudjátok, uborkás szendvics, aztán leülök a gép elé, hogy elolvassam a millió rajongói és tanácskérős e-mailt. Meg a hírportálokat. Mondjuk gőzöm sincs minek csinálom, ha nem is értem.

Na nem a magyar nyelvet nem értem, sokkal inkább azt, hogy minek kell mindenkinek mindenki ellen lennie folyton. Kezdődött a vlogger scéna vs. napiszar dologgal. Előre bocsátom, hogy a magam részéről semmi kivetni valót nem látok a napiszar működésében... talán a nyelvezeten lenne mit csiszolni, de talán azt is az igény szüli. És bár félig-meddig én is részese vagyok a vlog életnek, sajnos azt kell mondanom ég is miatta a pofám rendesen. Az egy dolog hogy unatkozó és gátlásos ember ebben látja a kiugrási lehetőséget, hogy ismertségre tegyen szert, nade könyörgöm igénytelen mint a rántottsajt basszameg. Arról nem is beszélve, hogy tényleg csak a 13 éves tirpákokat tudja lekötni, hogy egyegy lövöldözős csupaész játékot hogy is kell végigvinni. Akarom mondani engem sosem köt le, de megértem, ha valakit igen és sajnálom is lelkiismeretesen. Azt mondjuk már kevésbbé értem, hogy a videókészítés mellett, hogy van idejük még azon is felháborodni, hogy felkerülnek a napiszarra, annak tekintetében, hogy az a portál rendesen felpörgeti a nézettségüket, aminek hála komoly zsebpénzkiegészítéshez jutnak.

Ami viszont felháborít mindkét fél részéről, hogy hisztijükkel és egymás baszogatásával épp egy olyan, mellesleg logikátlanul istenített vlogger malmára hajtják a vizet aki nem elég, hogy semmi pozitív energiát nem csatol környezetéhez, de legalább még olyan mentálisan és kulturálisan romboló példát mutat az amúgy is elcsökevényesedett lelkű rajongóinak, hogy így aztán egyenes út vezet a trendi szobaanarchiáig. Tudod... sok arctalan, névtelen, nagyon bátor ugatógép, akik mindent szétbasznak csak mert nekik nem jött be az élet. Ők így harcolnak. Tökösen a világ ellen.

Mondjuk ezek még mindig jobbak, mint azok akik tényleg puskákkal rohangálnának minden olyan magyar faluban ahol veszélyt éreznek. Ilyen gárdista formák. Nekik is szinte mindenki az ellenségük, aki cigány, zsidó, nem magyar, nem kopasz, nem keresztény, nem csóró, nem fogatlan, nem totál elmebeteg, nem tanulatlan... Persze valamiben igazuk van. Érdemes lenne növelni az emberek komfort érzetét hamár közbiztonságról van szó, viszont azt is érdemes lenne hamár ész nincs valami más szervvel felfogni, hogy a problémát nem etnikumok, felekezetek vagy szexuális irányultságok jelentik, hanem az itélet feltételezett joga.

Az a hülye fixáció, hogy jogom van megitélni másokat és az én ítéletem a valós, a jó és a követendő és aki mást mond bűnös, és aki bűnös annak nincs joga élni. Szóval a problémák itt kezdődnek. És valahol ott folytatódnak, hogy ha kedvenc népegészségügyi szakemberünk Norbi kitalálja, hogy Ő az avatottja minden cukormentes és tökegészséges kajának, akkor Ő minden energiáját, pénzét és kapcsolatrendszerét latbavéve ezt be is bizonyítja. Sértett egó szegény. Nem az ővé lett az ország diabetikus tortája, így másé sem lehet. Van egy idevágó személyes sztorim, de azt inkább nem, faszom sem akar pereskedni egy rátarti idiótával.

Szóval az előitélet, itélet és elitélés mindig relatívizált idiotizmus. Amit a nagyon buta egód mindig magához mérten számol ki. Ergó ha istennek képzeled magad, akkor mindenki halandó. Ha király vagy a sakktáblán, mindenki paraszt. Az viszont meggondolandó, hogy a király is és a paraszt is csak egyet léphet. A paraszt csak előre, a király hátra is. Buddhizmus vs. Butizmus

(elkerülve a kötekedést: ez a metafóra azt jelenti, hogy aki le van nézve és meg van elázva az csak előre, a fejlődésbe menekülhet, míg a lenéző és megalázó, csak hátra ergó visszafejlődik. Miért? Mert számára semmi sem szent.)

Mint mindig tökjól éreztem magam, de mint mindig sajnálatosan tapasztaltam, hogy milyen hatással van a nézőimre a globalizmus agymosása. Természetesen nem a nézőket hibáztatom frusztráltságuk és tájékozatlanságuk, sőt még előitéleteik miatt sem. Egyszerűen ez a mai trend. Noés a trendnek ellent mondani buziság. Ez a mai kultúra. Ilyenkor hálát adok annak hogy én már annyi szarságon átmentem és annyi mindent túléltem, hogy szarhatok a trendre és ellent mondhatok a mai átbaszásorientált kultúrára. Sajnálom azokat akik egyelőre képtelenek rá, üdvözlöm azokat akik próbálkoznak kilépni belőle és elfogadom azt a karmát miszerint követendő példának kell lennem a felvilágosulni vágyó emberek útján.

Ez egy olyan karma amin belül én is fejlődök, hisz kell. Kihívás, de a kihívásokat elfogadni és a problémákat megoldani a logikus egy lineáris úton, mert mgállni és sírni hülyeség és csak hosszítja a szenvedés időtartamát. Tegnap mondjuk egy bruttó két perc volt. Szokás szerint jött egy troll és a vicces filmekből tanult vulgáris szavakat kezdte begépelni a chatre. Mondjuk ez is valami. Kiszasszerolta, hogy mikor van műsor, nézegette, megnyitotta a chatet és gépelt is... sokat. Értelme persze nem volt, de sokak szerint homokvárat építeni sem értelmes dolog. A chaten jelenlévők persze kiakadtak, hogy oltogat, pedig technikailag nem azt csinálta.

Az ő tudati szintjén jelezte, hogy problémája van. Mint a macskám amikor megáll az ágy mellett és nyávog. Nos, olyankor vagy éhes vagy simogatásra vágyik. Pont ilyen a troll is. Számunkra értelmetlenül fejezi ki azt hogy unatkozik és a szülei inkább a telesoppot nézve üvöltöznek egymással, minthogy vele társosoznának. Mikor a tegnapi fiatalember észlelte, hogy nincs gond, én nem haragszom rá, lenyugodott. Mintha megtalálta volna azt a közeget és azt a kisugárzást amire vágyott. Következő vasárnap is ott lesz és türelmesen fogja hallgatni, hogy milyen boldogságos megértésben és kiegyezésben élni a világgal. Majd egyszer kérdezni is fog és majd egyszer ő lesz az az ember aki válaszolni fog más értelmetlenül kommunikáló emberek kérdéseire. Honnan tudom? Én is így kezdtem.

Bár nem régóta nyomom ezt a vegi témát és vélhetőlen nem is csinálom már soká, azért benyomásom még lehet. Az meg azt mondatja velem, hogy az is hülye aki tartósítószert eszik, meg az is aki agyament bió hülyeségeket. Térfogatnővelllőő, ahogy esenyőpistabá mondta. Emben a szóban benne van a kapitalizmus és tudatos egészségrombolás minden gonoszsága. Think big, do nothing.

Persze mondhatnánk, hogy a dohányárú gonoszabb, de ebben nincs igazság. Sosem fog annyi ember dohányozni és meghalni miatta mint enni. Az ember ha nem eszik meghal, ha eszik akkor is. Tehát akármi is van a cuccban amit az arcodba raksz a végrerdményen nem változtat. Szar minőségű hús, ellenőrizhatatlen eljárásokkal kezelt tej és zöldség, a mindenmásban fellelhető térfogatnövelő és tartósítószer. A környezeti ártalmakhoz és stresszhez képest semmiség, de együtt halálos. De ki is aggódik ezen, amikor frankhitel elviszi a nyaralást, az éveleji tankönyvek meg a hd tévét?

Ezellen semmit sem lehet tenni, illetve de kimenni a kertbe és dolgozni a kajákért. Főzni és befőzni. Ebbe azért nem megyek bele mert tegnap is sikerült egy embert megszégyenítenem, mikor órákon keresztül azt taglalta hogy vannak olyan dolgok amikre nem lehet nemet mondani. Elfogadom. A mekire nem lehet nemet mondani, ha éhes az ember, nincs más a közelben és csak 250 forint van nálad. Viszont a sírásra nemet lehet mondani mikor a doki közli, hogy a biopszia eredménye aggasztó. Mindegy.

Én sem akarok ám szentbeszédet tartani, imádom a pick szalámit, de egyre jobban imádom a sajtokat és sajtkrémeket is. Zöldségek közül azért még válogatok, de például a gyömik pörögnek ezerrel. Üdítő? Szörp, limonádé és gyümölcslevek, néha szénsavas víz vagy szóda. Na a kenyérrel vagyok gondban... az történt ugyanis, hogy már nem igazán kedvelem a fehér kenyeret. Tegnap vettem egykét szép zsemlét a pékségben. Még meleg volt. Az idő is. A zsemle is. Viszont teljes kiörlésű cucmákjuk nem volt. Valszeg mert olyan környéken lakom ami a gasztrokultúra arcvonalán helyeszkedik el. Van ugyanis bió, ajurvédikus és india kajálda mint légy a szaron és van a másik, a szar. Mindenféle nagyonundorító, egészségtelen, de legalább jó soknak tűnő, zsíros ételt kínáló bolt. Ilyen megfontolás lehet az, hogy a balkán pékségben nincs magos vagy teljeskiörlésű, bió vagy kovásztalan kenyér. Nincs mert a nyugdíjas nem veszi, mert kicsi, de drága.

Mondjuk úgy ugyanannyiba kerül mint a jólmegtermett fehér, de ránézésre tényleg kb a negyede. Súlyban persze nem dehát... Na, szóval ott tartottam, hogy a zsemle amit régen kétpofára zabáltam nem ízlett annyira mint a csuri teszkós előrecsomagolt, szeletelt, magos teljeskiörlésű kenyér amit már két hete eszem. Minden reggel 2 szeletet. Vajjal, mogyoróvajjal, vajkrémmel, padlizsánkrémmel, camamberttel, tzatzikivel, kőrözöttel vagy füstöltsajttal. Biztos érdemesebb lenne benyomni 4-5 fehér zsömit, szalonnával, de ilyen melegben? Nem egészséges telezabálni magad. Najó az egészségről nem nyitok vitát, hisz én sem vagyok az a nagy egészség párti, csak próbálom elkerülni az indokolatlan hülyeségeket. A lakásom is kicsi, a hűtőm is. Okosan kell csinálnom, kis és laktató kajákat kell vennem amiktől jól is érzem magam. Például amitől jól érzem magam az a nagyon lapos nagyon pici, de mondjuk elég drága fekete kenyér, vajkrémmel és uborkával. Esetleg ha csinálsz szendvicset és benyomod a hűtőbe úgy mégjobb. Pirítani az ilyet nem ér, bezzeg a teljeskiörlésűt (az kicsit barnább) azt kimondottan pirítva szeretem camamberttel.

Az igaz persze, hogy konstans buzinak néznek mikor ilyeneket vásárolok, főleg a mi környékünkön, de mondjuk a magamfajtát az ikeában is buzinak nézik mikor konyhafelszerelést vesz. Ezt onnan tudom, hogy tegnap egy kedves meleg pár kacsintott rám mikor valami nekik is tetsző dolgot vettem. Ugyanakkor ez mindamellett, hogy felszabadult és vicces dolog egészséges és építő. Tudatosan étkezni, megtervezni és megcsinálni sokkal mélyebb élvezetet nyújt, mint bezúzni a mekibe bedarálni valami szart és hazaflé azon gondolkodni, hogy miért zsíros a bőröm, miért vagyok dagadt és miért nem áll a bré.

Mi úgy tartjuk, hogy a szándék milyenségét kell figyelembe venni, mikor az eredményt értékeljük. Elbukni és hibázni nem szégyen, nem lenézendő és nem rossz dolog, ha a szándék jó. Ha jó a szándék akkor biztosan eléred amit akarsz. Idővel. Addig meg tanulsz.

Ha rossz és romboló a szándék, akkor -a mai világban- hamar eléred a célod, ez benne a kecsegtető. Gyors és kellemes. Lyukat üt olyan falakba amik nem véletlenül állíttattak szabályokat, erkölcsöket, tiszteséget szimbolizálva a kollektív boldogság védelmére. De mi van a falakon túl? Az amit viszel. Nem a tested, nem az autód, nem a logika. A lelked. Ha nincs ott semmi, akkor csupán egy hülye ágyugolyó voltál, akit egy romboló erő használt. Sajnálom. Ciki.

Szóval az úton a hited a jó, a kitartásod a tanulás, az erő a karmád. Ugyanis mindennek van oka. Mindennek van célja. Ez a cél ritkán tudatos, sokszor azonban nem lehetsz rá hatással. Persze mindenki megpróbálja, mert egy reklám azt mondta neki, hogy lehetetlen nem létezik. Persze lehet széllel szemben pisálni, aztán lehet azért pampogni, hogy csupa hugy lett a ruhád, meg lehet szélirányban hugyozni és pampogni azért hogy nem vagy egyedi és bátor. A hugyos ember elégedett (bár csupa hugy) hogy erősebb és bátrabb a birkáknál. A birkák meg boldogok mert nem hugyosak.

Melyik a jobb? Ki a boldogabb? Nem tudom. Nem is kell tudnom. Sosem leszek olyan bölcs mint a teremtő erő, sosem leszek felhatalmazva, hogy itélkezzem, így azt mondom mindkettő jó és mindkettő rossz. Vagyis a kérdés nem az, hogy melyik táborban állsz. És a válasz nem az, hogy csak egy igazság létezik. A kérdés az, hogy elégedett vagy-e? Elég nehéz ugyanis széllel szemben úgy hugyozni, hogy ne legyél hugyos... nincs anomália. És elég nehéz úgy egyedinek lenni, hogy a tömeg része vagy és nem mersz változtatni az életeden. Hivatkozol gyenge testedre, gyenge akaraterődre, környezetedre, tulajdonságaidra. Ez mind oké. Legyen pajzsod a kifogás. De akkor miért vágysz egy olyan állapotra amihez vezető úttól rettegsz?

A vágyaink elengedése felemelő dolog, főleg ha mind nehéz.

update: Most jutott eszembe, hogy miért is kezdtem ezt a bejegyzést. A szomszéd irodában -ha jól veszem ki a beszűrődő beszélgetésből- valaki főnök lett, legalábbis lettek beosztottjai. Azt nem tudom megállapítani, hogy szakmai sikerei vagy kitartása vezetett idáig de most 5 embernek dirigál. Ezzel nincs gond. Van ilyen. Vezetőkre szükség van, de kérdés az, hogy milyen stílussal kezeli az alárendelteket? Vagy az, hogy milyen szándékkal?

Elfogadhatóbb-e a szép beszéd, kompromisszumkeresésnek álcázott manipuláció és eröltetett jó hangulat valakik eltiprása érdekében vagy jobb-e a szigor, megalázó beszéd, lenézés és verbális/pszichikai terror a világ megsegítéséért? Melyiket fogadjuk be ha a rendszer részei vagyunk?

Van egy logikátlanul bölcs mondás a PR világából: "Az emberek könnyebben elfogadjádják a nyilvánvaló hazugságot, mint az egyszerű igazságot."

Az igazság az, hogy szenvedés létezik. Az igazság az, hogy ha boldogtalan állapotban vagy, akkor változtatni kell. Az igazság az, hogy a változás lemondással jár. Az igazság az, hogy a lemondás fájdalom. Az igazság az, hogy a fájdalom szenvedés. Az igazság az, hogy a szenvedés véget ér. Nem hiszed el? Gondolj csak egy foghúzásodra. Érzed még? Emlékszel rá? Nevetsz rajta, hogy mennyire féltél? Hálás vagy, hogy túl vagy rajta?

Az én jó szándékom, hogy megynugtassalak titeket, hogy nem kell félni a változástól. Ugyanakkor a módszerem az igazság. Szar lesz. Egy ideig.

Hát rávetemedtem. Mármint tegnap egy körül az ágyra. Weeds-et néztünk a csajommal, meghitt fetrengések közepette toltuk arcunkba a chipszet és szedegettük a nyakunkból a macskát. Édes álmok. Manapság nem tudok különbséget tenni a meditációs élményeim és álmaim között, de sokszor még a valóság is meditációs utazásnak tűnik. De így király az élet.

Mondjuk az kevésbbé felemelő mikor hetkor csörög az óra, nyávog a macska, kupis a szoba és észlelem, hogy magabiztosan izzadtam egy hatalmas vízréteget az ágyneműre. Öltözés és pár lépcsőfok lefele, alattam a jógastúdió. Egy kedves, szimpatikus fiatalember nyit ajtót, mosolyogva üdvözöl, teával kínál és hogylétemről érdeklődik. Mintha régi cimborák lennénk. Aztán eszembe jut, hogy azok vagyunk. Olyan emberek akik csak érintőlegesen élnek ebben a világban, megfigyelik. Amit lehet kiélveznek, amit kell megcsinálnak, segítenek és tisztítják azt amit az emberek összekoszolnak. Sosem haragszunk. Mi ugyanis nem ezért vagyunk itt.

A fiatalember inkább hindu én inkább buddhista vagyok, de nagyon örül mind a Ganésás, mind a Síva szigonyát ábrázoló tetkómnak. Ketten vagyunk mint már mondtam. reggel fél hét, két férfi jógázik. Ő tanít engem. Én alázatos vagyok. Először pránajána, majd hatha jóga, persze rávezető meditáció után. Sokat bénázok, ő sokat segít. Alázatos én meg hálás. Ismét meditáció, majd mantrázás és köszönetnyilvánítás a mestereknek. Az én mesterem mesterei az én mestereim is.

És igen, hálás vagyok nekik. Na nem azért mert a legnyakatekertebb testtartásokat találták ki és nem azért mert a légzőgyakorlatok is inkább fullasztóak mintsem frissítőek. Hálát érzek, hogy vannak. Hisz ha vannak, lehetek. Úgyértem élhetek és nem csak létezhetek. De élni nem öncélúan élhetek. Felelősséggel tartozom kölcsön kapott testemért, a környezetemért. Egyszerűen nem tehetem meg, hogy ilyen körülmények között, ilyen adottságokkal rosszul érezzem magam, szenvedjek vagy akár egy percre is szomorú vagy elégedetlen legyek. Ha én elégedetlen vagyok milyen legyen az akinek nincs lába vagy aki nem lát, aki éhezik vagy akinek valami idióta konfliktus miatt menekülnie kell, hogy létezhessen?

Így mikor fájdalmat éreznék a felfele néző kutya miatt boldogít, hogy van hova felnéznem. A mesterek képeire a falon a saját mesteremre, magamra és bárkire. Hála, jóbarátság és búcsú a kapuban.

Felmegyek, lezuhanyzom. Gyors meditációm közben egy erdőben vagyok, ahol a faleveleken lehulló vízcseppek útját követve zuhanok a végtelenbe. Gyönyörű látvány. Béke. Nirvana. Hogy őszinte legyek nem tudom megmondani, hogy milyen volt a víz, meleg vagy hideg. De nem is számít. Úgy volt tökéletes ahogy volt.

Reggelire teljeskiörlésű kenyér pirítva padlizsánkrémmel. Mostantól ez a kedvencem. A melóhely felé látok egy megtört, végtelenül dühös nőt, akit megtiport az élet és ezért saját gyerekét tiporja, megalázza és megüti. Senki sem szól, mindenki beletemetkezik a saját problémájába. Felszáll egy idős néni, de egy 50 év körüli ember megelőzi és leül az egyetlen szabad helyre. Lelkiismeretfudalása van az messziről látszik, de ereje nincs hogy változtasson, csak idegesen kommentálja az újságban olvasottakat.

Amig nincs szoba kilátással, nincs igazság belátással.