Buddhatermészetemnél fogva és teljeskörű elfogadásom által vezérelve jó zenmester módján nem kommentálom az alábbi videót, csak mint szemléltetséként, illusztrációként jelenik meg.
Amiről szólok az egy bizonyos emberi tulajdonság. A provokációra való hajlam. Történik ugyanis, hogy él egy ember, akinek bizonyos tulajdonságai vannak melyek által különbözik egy nagyobb tömegtől. Ez az ember, boldog, kiegyensúlyozott, elégedett. Ez az ember dolgozik. Jót cselekszik. Semmit sem eröltet. Majd jön a másik ember. Ő nem boldog. Hitele van. Erölteti az életet és provokál. Ez számára önkifejezés, csak épp nem alkot, hanem rombol. Praktikusan kollázs helyett dekollázs. Ha így vesszük művészet ez is. Ezt a tevékenységet nyomorult sorától vezérelve addig folytatja, míg a fentebb nevezett vele szöges ellentétben álló ember nem hibázik. Mindenki hibázik egyszer. A jószándékú, kiegyensúlyozott boldog emberek sem tökéletesek. Csak jószándékúak. Az meg a mai világban több mint elég.
A hiba láttán és hallatán beindul a gép. Azok az erők mik mások szenvedéséből és dühéből nyernek bátorságot megérzik a vérszagot. Elkezdődik a rombolás. Olyan vegyi háború ez ami a legtöbb kárt épp a semleges emberekben teszi. A káoszban az agresszívabbak az erősebbek. Emberünk... tudod a jószándékú nem tömegtermelt egyéniség egyedül marad.
Tapasztalatból beszélek ám. Mióta a pozitív életfelfogást és belülről jövő boldogságot propagálom megtalálnak provokátrok, akik mindenáron be akarják bizonyítani, hogy hazudok és rossz ember vagyok, aki valami világméretű összeesküvés keretein belül hülyíti a népet. Azok az emberek megszállottan hisznek ebben a világban, ami miatt nem hibáztatom őket és kívánok nekik sok erőt ahhoz a harchoz amit világuk összeomlása után kell vívniuk. Magukkal. Vagy rosszabb esetben a magufajtákkal.
Érdekes világ az ahol egy ikon hibáját köpködés és gyűlölet követi, míg egy kollektív bűnt kultúránkkal magyarázunk. Te is (gyáva vagy) fiam, Brutus?
