Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Boldog vagyok

Persze ez nem volt mindig így, sőt épp ellenkezőleg volt. Aztán történt valami csúnya, Buddhista lettem, jógázom meg tudatosan teszem az evést. Megtapasztaltam, hogy boldognak lenni jobb mint nem, mert ellenkezőleg meg kimondott hülyeség. És olykor fáj is.

Facebook

zerelem, zex, dildo

2012.09.10. 11:16 itsChriswell

Take it easy bro, ez nem lesz szuáltaácsadás, bár régebben mikor még idióta wannabeceleb-vlogger voltam azért kaptam olyan méleket, melyek tartalmát tekintve igen szexuálcentrikusnak voltak mondhatók. Természetesen én is voltam fiatal, különben most nem lehetnék öreg. Mert ugye egyikünk sem öregen születik és úgy fiatalodik meg, mert ha ilyen világ lenne akkor nem lenne elgondolkodtató film a Benjamin Button élete című film. Szóval elég az hozzá, hogy énnekem is voltam ám perverznek mondható vagy deviánsnak csúfolt szexuális tartalmú fantáziáim. A bilológia tanárral. Aztán később burjánzó mellű osztálytársaimmal. De akkor még dagadt voltam. Hosszú hajam volt és rokkos pólóm.

Ilyenkor mindenki azt gondolja, hogy alá kell merülnie egy nőben. Egy faszt, igazából mindenki arra vágyik ami elérhetetlen. Ez a lelki, fizikai és szellemi fejlődés mozgatórugója. Ez viszi előre a társadalmat, szül technikai újítást, fokozza a versenyt a gdp-t és nemmellesleg háborúkat robbant ki. Egyeseknél a pina. Másoknál a kaja, a víz, az üdvözülés és legvégül az igazság.

Uh de súlyos az mikor valaki a saját igazságát fegyverrel és vérrel erölteti rá másokra... nem felismerve, hogy a másik oldalról nézve más az igazság. De melyik igazság a dominánsabb? Na azt dönti el tomahawk rakéta.

Aztán vannak olyan emberek akik felnőnek, megszerezték már azokat a nőket akiket akartak, vagy megszerezték azt a pénzmennyiséget ami ahoz kell, hogy megszerezzék azt a nőt akit akartak. Vagy azt a hatalmat és erőt, ami ahhoz kell, hogy megszerezzék azt a pénzt, ami ahhoz kell, hogy megszerezzék a nőt. Szóval még ott is egy szintig a fasz irányít és a pina motivál. Aztán később hálistennek belefárad a test ezekbe a játétkokba és kezd más fontossá válni. Érzelmek például. Persze akinek jó nagy az egója az birtoklási vággyal váltja fel a pinát, mások mindenáron tiszteletet akarnak kipréselni a nőből. Veréssel. Mi mással?

Nagyon ritka sajnos az a felfogás, hogy lelki tanítót keres valaki. Merthogy faszságnak is tűnik így első olvasatra. Elég nagy ilyentérű tapasztalatomból kiindulva elmondhatom, hogy csak az a kapcsolat, legyen az heteró- vagy homoszexuális kapcsolat ér valamit ahol a felek kölcsönösen tanulnak egymástól vagyis fejlődnek. Fejlődik a lelkük, az önértékelésük, személyiségük, előre, az üdvös irányba. Természetesen a kapcsolatban lévő emberek hatnak egymásra, de sajnos sokszor rossz irányba taszigálják a másikat. Miért? Hát az egó miatt. Manapság, felgyorsult világunkban a nők kimondva is elvárják, hogy hazudjanak nekik, a férfiak kimondva is elvárják, hogy rettegve tiszteljék őket és erre mindkét fél minden eszközt bevet. Egyszóval viszonlag finom módszerekkel háborúznak, hogy a saját egójukat növeljék és pótolgasság saját sérült leküket.

Ez bizony káros. Sem társadalmi szempontból sem személyiségfejlődésben nem üdvös dolog. Persze aki azt képzeli, hogy a befektetett pénz és jól kigrundolt hazugságokból felépített ál-stílusát még pénzért sem adná fel, nemhogy egy kapcsolatban, meghogy elmehet a kurva anyjába az összes olyan ribanc aki megpróbál megváltoztatni, mert én bizony nem vagyok senki csicskája... nos ez csak annyit jelent, hogy nem találta még meg az igazit. Nem az az igazi aki spárgát csinál ánuszolás közben és nem is az aki torokra veszi a brét miután bemutatkozott. Igazi, az aki a hátadba töri az egódat, majd meggyógyít, majd kinek őszinte tiszteletből megköszönöd, hogy jobb emberré tett, majd te következel, hogy jobb emberré tedd.

Egy ilyen spirituális átalakulás feloldhatatlan lelki köteléket eredményez két ember között, ami harmóniát, békét és nyugalmat sugároz. És az bizony nem szar dolog. Aztán jöhet a tantrikus szex. Yeah.

komment

Címkék: szex szerelem dildó

süti beállítások módosítása