Mi úgy tartjuk, hogy a szándék milyenségét kell figyelembe venni, mikor az eredményt értékeljük. Elbukni és hibázni nem szégyen, nem lenézendő és nem rossz dolog, ha a szándék jó. Ha jó a szándék akkor biztosan eléred amit akarsz. Idővel. Addig meg tanulsz.
Ha rossz és romboló a szándék, akkor -a mai világban- hamar eléred a célod, ez benne a kecsegtető. Gyors és kellemes. Lyukat üt olyan falakba amik nem véletlenül állíttattak szabályokat, erkölcsöket, tiszteséget szimbolizálva a kollektív boldogság védelmére. De mi van a falakon túl? Az amit viszel. Nem a tested, nem az autód, nem a logika. A lelked. Ha nincs ott semmi, akkor csupán egy hülye ágyugolyó voltál, akit egy romboló erő használt. Sajnálom. Ciki.
Szóval az úton a hited a jó, a kitartásod a tanulás, az erő a karmád. Ugyanis mindennek van oka. Mindennek van célja. Ez a cél ritkán tudatos, sokszor azonban nem lehetsz rá hatással. Persze mindenki megpróbálja, mert egy reklám azt mondta neki, hogy lehetetlen nem létezik. Persze lehet széllel szemben pisálni, aztán lehet azért pampogni, hogy csupa hugy lett a ruhád, meg lehet szélirányban hugyozni és pampogni azért hogy nem vagy egyedi és bátor. A hugyos ember elégedett (bár csupa hugy) hogy erősebb és bátrabb a birkáknál. A birkák meg boldogok mert nem hugyosak.
Melyik a jobb? Ki a boldogabb? Nem tudom. Nem is kell tudnom. Sosem leszek olyan bölcs mint a teremtő erő, sosem leszek felhatalmazva, hogy itélkezzem, így azt mondom mindkettő jó és mindkettő rossz. Vagyis a kérdés nem az, hogy melyik táborban állsz. És a válasz nem az, hogy csak egy igazság létezik. A kérdés az, hogy elégedett vagy-e? Elég nehéz ugyanis széllel szemben úgy hugyozni, hogy ne legyél hugyos... nincs anomália. És elég nehéz úgy egyedinek lenni, hogy a tömeg része vagy és nem mersz változtatni az életeden. Hivatkozol gyenge testedre, gyenge akaraterődre, környezetedre, tulajdonságaidra. Ez mind oké. Legyen pajzsod a kifogás. De akkor miért vágysz egy olyan állapotra amihez vezető úttól rettegsz?
A vágyaink elengedése felemelő dolog, főleg ha mind nehéz.
update: Most jutott eszembe, hogy miért is kezdtem ezt a bejegyzést. A szomszéd irodában -ha jól veszem ki a beszűrődő beszélgetésből- valaki főnök lett, legalábbis lettek beosztottjai. Azt nem tudom megállapítani, hogy szakmai sikerei vagy kitartása vezetett idáig de most 5 embernek dirigál. Ezzel nincs gond. Van ilyen. Vezetőkre szükség van, de kérdés az, hogy milyen stílussal kezeli az alárendelteket? Vagy az, hogy milyen szándékkal?
Elfogadhatóbb-e a szép beszéd, kompromisszumkeresésnek álcázott manipuláció és eröltetett jó hangulat valakik eltiprása érdekében vagy jobb-e a szigor, megalázó beszéd, lenézés és verbális/pszichikai terror a világ megsegítéséért? Melyiket fogadjuk be ha a rendszer részei vagyunk?
Van egy logikátlanul bölcs mondás a PR világából: "Az emberek könnyebben elfogadjádják a nyilvánvaló hazugságot, mint az egyszerű igazságot."
Az igazság az, hogy szenvedés létezik. Az igazság az, hogy ha boldogtalan állapotban vagy, akkor változtatni kell. Az igazság az, hogy a változás lemondással jár. Az igazság az, hogy a lemondás fájdalom. Az igazság az, hogy a fájdalom szenvedés. Az igazság az, hogy a szenvedés véget ér. Nem hiszed el? Gondolj csak egy foghúzásodra. Érzed még? Emlékszel rá? Nevetsz rajta, hogy mennyire féltél? Hálás vagy, hogy túl vagy rajta?
Az én jó szándékom, hogy megynugtassalak titeket, hogy nem kell félni a változástól. Ugyanakkor a módszerem az igazság. Szar lesz. Egy ideig.
