Hát rávetemedtem. Mármint tegnap egy körül az ágyra. Weeds-et néztünk a csajommal, meghitt fetrengések közepette toltuk arcunkba a chipszet és szedegettük a nyakunkból a macskát. Édes álmok. Manapság nem tudok különbséget tenni a meditációs élményeim és álmaim között, de sokszor még a valóság is meditációs utazásnak tűnik. De így király az élet.
Mondjuk az kevésbbé felemelő mikor hetkor csörög az óra, nyávog a macska, kupis a szoba és észlelem, hogy magabiztosan izzadtam egy hatalmas vízréteget az ágyneműre. Öltözés és pár lépcsőfok lefele, alattam a jógastúdió. Egy kedves, szimpatikus fiatalember nyit ajtót, mosolyogva üdvözöl, teával kínál és hogylétemről érdeklődik. Mintha régi cimborák lennénk. Aztán eszembe jut, hogy azok vagyunk. Olyan emberek akik csak érintőlegesen élnek ebben a világban, megfigyelik. Amit lehet kiélveznek, amit kell megcsinálnak, segítenek és tisztítják azt amit az emberek összekoszolnak. Sosem haragszunk. Mi ugyanis nem ezért vagyunk itt.
A fiatalember inkább hindu én inkább buddhista vagyok, de nagyon örül mind a Ganésás, mind a Síva szigonyát ábrázoló tetkómnak. Ketten vagyunk mint már mondtam. reggel fél hét, két férfi jógázik. Ő tanít engem. Én alázatos vagyok. Először pránajána, majd hatha jóga, persze rávezető meditáció után. Sokat bénázok, ő sokat segít. Alázatos én meg hálás. Ismét meditáció, majd mantrázás és köszönetnyilvánítás a mestereknek. Az én mesterem mesterei az én mestereim is.
És igen, hálás vagyok nekik. Na nem azért mert a legnyakatekertebb testtartásokat találták ki és nem azért mert a légzőgyakorlatok is inkább fullasztóak mintsem frissítőek. Hálát érzek, hogy vannak. Hisz ha vannak, lehetek. Úgyértem élhetek és nem csak létezhetek. De élni nem öncélúan élhetek. Felelősséggel tartozom kölcsön kapott testemért, a környezetemért. Egyszerűen nem tehetem meg, hogy ilyen körülmények között, ilyen adottságokkal rosszul érezzem magam, szenvedjek vagy akár egy percre is szomorú vagy elégedetlen legyek. Ha én elégedetlen vagyok milyen legyen az akinek nincs lába vagy aki nem lát, aki éhezik vagy akinek valami idióta konfliktus miatt menekülnie kell, hogy létezhessen?
Így mikor fájdalmat éreznék a felfele néző kutya miatt boldogít, hogy van hova felnéznem. A mesterek képeire a falon a saját mesteremre, magamra és bárkire. Hála, jóbarátság és búcsú a kapuban.
Felmegyek, lezuhanyzom. Gyors meditációm közben egy erdőben vagyok, ahol a faleveleken lehulló vízcseppek útját követve zuhanok a végtelenbe. Gyönyörű látvány. Béke. Nirvana. Hogy őszinte legyek nem tudom megmondani, hogy milyen volt a víz, meleg vagy hideg. De nem is számít. Úgy volt tökéletes ahogy volt.
Reggelire teljeskiörlésű kenyér pirítva padlizsánkrémmel. Mostantól ez a kedvencem. A melóhely felé látok egy megtört, végtelenül dühös nőt, akit megtiport az élet és ezért saját gyerekét tiporja, megalázza és megüti. Senki sem szól, mindenki beletemetkezik a saját problémájába. Felszáll egy idős néni, de egy 50 év körüli ember megelőzi és leül az egyetlen szabad helyre. Lelkiismeretfudalása van az messziről látszik, de ereje nincs hogy változtasson, csak idegesen kommentálja az újságban olvasottakat.
Amig nincs szoba kilátással, nincs igazság belátással.
